Gödöllő és Környéke Regionális Turisztikai Egyesület
Tel./fax: 06-28/419-231
Mail: info@gkrte.hu
Mail | Home | Language/Nyelv:
   | Keresés:
   
GKRTE logo





 


 

 
 A  B  C  D  E  F  G  H  I  K  M  N  Ő  P  S  T  Ú  V  Z   

ACSA

 

  

  

acsa azs.jpg
                                  Acsa a Galga völgyének kanyarulatában, a folyó és a Sápi patak összefolyásánál, Pest és Nógrád megye határán fekszik. A község neve ótörök személynévből (acsa - rokon, atya) származik. 1347-ben említik először „Acha" helységet a középkori oklevelekben. A törökök kiűzése után a falut elsősorban evangélikus szlovák nemzetiségű lakossággal telepítették be. Az evangélikusoknak már a XVII. században létezett temploma. A ma is álló templomot Prónay I. Gábor 1752-ben, a katolikus templomot pedig a középkori templom helyén az 1780-as években Migazzi Kristóf váci püspök építtette. A Prónay család saroktornyos, manzárdtetős kastélya 1735-1740 között épült. A Vác felé vezető országút mellett található a Patay család kastélya és uradalmi központja, Acsaújlak, ahol a II. világháború után termelőszövetkezeti központ létesült. A közelmúltban a kastély épületet felújították. A község észak-nyugati határánál lévő Sinkár-patakot felduzzasztották, melynek köszönhetően egy 67 hektár területre kiterjedő tavat hoztak létre. A tó átnyúlik a szomszédos Püspökhatvan területére is.

 

GALÉRIA

 



ASZÓD

  

  aszod azs_1.jpg

  

  

                                      A Galga mente kulturális központja, né­met, magyar, szlovák nemzetiségű, 600 éves település.
Nevezetességei: a Podmaniczky János által, a XVIII. században épített evangéli kus kőtemplom, melynek festett, faragott fa oltára Pest megye egyik legszebb barokk műemléke. A templom kriptája a Podmaniczky-család temetkezési helye. A Podmaniczky - Széchenyi-kastély domboldalra épült, „U" alakú épület. A kastély egykori pompájának élő bizonyítéka a Sándor-szárnyban található díszterem festése. Az egykori Evangélikus Főgimnázium épületében tekinthető meg a Petőfi Múzeum, mely a költő kultuszának ápolása mellett bemutatja látogatóinak a Galga vidék páratlan történelmi, régészeti és néprajzi értékeit is. A régi zsidó temetőben található a Schossberger-család helyreállított szecessziós mauzóleuma.
 

GALÉRIA

 


 A  B  C  D  E  F  G  H  I  K  M  N  Ő  P  S  T  Ú  V  Z   

 



Regisztráció   Impresszum   Média ajánlat

Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület
Információs és Adminisztrációs Iroda
2100 Gödöllő Patak tér 7.

Minden jog a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület részére fenntartva.
A weboldal illetve a teljes adatbázis védett, részleges vagy teljes másolása,
tárolása nem megengedett, törvénybe ütköző.

Powered & designed by Chrome