A Grassalkovich emléktúra a "templom- és kastélyépítő" Grassalkovich I. Antal születési helyétől a szlovákiai Mojmírovce-ről (az akkori Ürményből) kiindulva, munkásságának főbb állomásait érintve, gazdag építészeti hagyatékán át vezet élete legfőbb alkotásához, szeretett Gödöllői kastélyához, s a család nyughelyéhez: a híres búcsújáró helyhez, Máriabesnyőhöz. Az út szlovákiai szakaszán a szülőházon kívül mojmírovcei kastélyt, a nyitrai piarista templomot és Komjaticében található templomot. Az útvonal magyarországi kialakításánál a volt főúri birtok olyan részeit mutatjuk be, ahol jól megőrzött, vagy szépen felújított épületek láthatók. A környék birtokosai számára Gödöllő "ura" szolgált példaként, nem ritkán mintaként is a fényűző építkezésekhez. Jó példa erre Fóton a Károlyi kastély és templom, valamint Turán a Schossberger kastély, melyeket Ybl Miklós tervezett. Gödöllői mintára, illetve "Grassalkovich-stílusban" épült a Ráday Kastély Pécelen, a hatvani kastély és a pozsonyi Grassalkovich palota.  Birtokainak központja volt Gödöllő, itt építtette legjelentősebb kastélyát, amely eredetileg emberi léptékű nem túl hivalkodó épület volt. Később, több bővítés után Grassalkovich I. Antal itt látta vendégül egy alkalommal Mária Teréziát. Ez a kastély lett a magyarok szeretett királynéjának, Sissi-nek kedvenc tartózkodási helye is.
A Máriabesnyői Kegytemplom mintegy betetőzése volt a gróf templomépítő buzgalmának. Építésénél gondot fordított arra, hogy ide fog temetkezni. Az építkezéshez csodás események társultak, találtak egy Szűz Máriát ábrázoló elefántcsont szobrot. A mindössze 11 cm-es szobrocska tette Máriabesnyőt mai napig híres búcsújáró hellyé. 
Mojmírovce (Ürmény) faluban taláható az a ház, amelyben Grassalkovich I. Antal született. A mojmírovcei kastélyban egy kis kiállítás állít emléket az innen indult grófnak. Az udvarház épületeiben számos rendezvénnyel emlékeznek Grassalkovich Antal személyére. http://www.vic.skA projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg az INTERREG IIIB CADSES Programon keresztül. |